Cool
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Ebben a témában lehet értekezni a Cool csatornáról.
Saját kárán sem tanul a COOL TV-n futó 24 című sorozat sztárja, Kiefer Sutherland. Legutóbb Londonban randalírozott részegen.
Három évvel ezelőtt Sutherland negyvennyolc napot töltött börtönben, de úgy tűnik, minden fogadkozása hiábavaló, képtelen lemondani az alkoholról. A közelmúltban az egyik londoni bárban teljesen kivetkőzött magából, sőt, le is vetkőzött. Igaz, csak derékig, de közben üvöltözött, úgyhogy végül két biztonsági őr kidobta a helyiségből. Természetesen a környéken nyüzsgő paparazzók figyelmét sem kerülte el a részeg színész, akit aztán nagy nehezen besegítettek egy autóba. Sutherlandet egyébként megviseli, hogy leforgatták a 24 utolsó, nyolcadik évadjának epizódjait. Habár azt nyilatkozta, hogy készen áll az újabb kihívásra, de hozzátette: nehezen tudja elképzelni, hogy teljesen más karaktert alakítson, mint Bauer. Szerencséjére rövidesen ismét belebújhat Jack bőrébe, ugyanis Billy Ray forgatókönyvíró elkészült a mozi változat szövegével. Kiefer Sutherland a saját bevallása szerint már alig várja, hogy elolvashassa, és visszatérjen Amerikába forgatni.
A sorozat harmadik napja első három órájának eseményeit május 11-én, kedden (00.00); 13-án, csütörtökön (00.40) és 15-én, szombaton (00.25) láthatják a COOL TV nézői.
Május 17-én, hétfőn 18.45-kor kezdődik a gazdag amerikai család mindennapjait bemutató sorozat első epizódja. A főbb szerepekben többek között Donald Sutherlandet és William Baldwint láthatják a nézők.
A Darling, New York egyik leggazdagabb családja. A családfő, Tripp Darling (Donald Sutherland), a legidősebb fia, Patrick (William Baldwin) és a többiek igazán elégedettek lehetnének sorsukkal, hiszen birtokában vannak mindannak, amire oly sok ember hiába vágyakozik: pénznek és hatalomnak. Ám a család múltját és jelenét sötét események árnyékolják be. A izgalmas történetfolyam főszereplői között találjuk a hetvenöt éves kanadai születésű Donald Sutherlandet, aki nem mulaszt el egyetlen epizódot sem a 24 című sorozatból, hogy láthassa a fiát. Kiefernek, aki az első házasságából született van egy ikertestvére, Rachel. Az édesanyjuk: Shirley Douglas színésznő. Donald Sutherland húsz éve nősült harmadszor, a felesége (három gyerekének édesanyja), Francine Racette színésznő. Sutherland papa huszonnégy éves volt, amikor elvette az első feleségét. Lois Hardwick civil volt. A sorozatbeli legidősebb fiút játszó negyvenhét éves William Baldwin hatgyermekes családban nőtt fel. A testvérei: a színész Alec, Daniel és Stephen, illetve van egy húga, Jane és egy nővére, Elizabeth. William tizenöt éve nős, a felesége Chynna Phillips énekesnő. Három gyermekük született. A Tripp család ügyvédjének, Nick George-nak szerepében a negyvenöt éves Peter Krause-t láthatjuk, aki diákként versenyszerűen sportolt. A középiskolában azonban egy baleset véget vetett sportkarrierjének: rúdugrás közben megsérült. Érettségi után az orvosi egyetemre készült, végül az angol irodalmat választotta, majd színészetet tanult. A tanulmányai költségeit saját maga fedezte: csaposként dolgozott. Krause nőtlen, de van egy kilencéves fia.
COOL-premier!
Édes, drága titkaink
(Dirty Sexy Money)
Amerikai filmsorozat
Korhatár: (AP)
Főszereplők:
Donald Sutherland (Tripp Darling)
William Baldwin (Patrick Darling)
Peter Krause (Nick George)
Glenn Fitzgerald (Brian Darling)
Jill Clayburgh (Letitia Darling)
Natalie Zea (Karen Darling)
Samaire Armstrong (Juliet Darling)
Seth Gabel (Jeremy Darling)
Június 5-én szombaton 19 órakor kezdődik a COOL TV-n A bamba nő című amerikai vígjáték, amelynek egyik főszereplője: David Arquette.
A színésznek mostanában nem sok oka van a jókedvre. Egyes híresztelések szerint ugyanis válságban a házassága. A harminckilenc éves Arquette tizenegy évvel ezelőtt vette feleségül Courteney Cox színésznőt (a Jó barátok Monicáját), a kislányuk, Coco 2004-ben született. Korábban is pletykáltak arról, hogy a házaspár élete nem mentes a konfliktusoktól, de előbb-utóbb elcsendesült körülöttük a vihar. Néhány héttel ezelőtt azonban felröppent a hír, miszerint Cox túl sok időt tölt Brian Van Holttal, aki új sorozatában, a Cougar Townban a partnere. Annak ellenére látták őket többször együtt, hogy befejeződtek az évad forgatásai. Akadt olyan szemtanú, aki lefotózta, amint kettesben vacsoráztak, és Brian jó éjt puszival búcsúzott Courteney-től. Amint az már megszokott, a hírek hallatán rögtön akadt olyan jó barát, aki sietett megnyugtatni a rajongókat, hogy minden rendben van a színészpár háza táján, és Cox változatlanul imádja a férjét. „Nincs semmi baj a kapcsolatukkal – mondta az illető. – Csak nevetnek a pletykákon. Ahogy minden házasságban, persze náluk is előfordulnak nézeteltérések, de ez természetes. Az, hogy Courteney megcsalja a férjét a legviccesebb dolog, amit az utóbbi időben hallottam.” A következőkben mindenesetre sok időt tölt együtt a házaspár, ugyanis elkészül a Sikoly című horror 4. része, amelyben Courteney Cox és David Arquette ismét főszerepet játszik. A filmet 2011. április 15-én mutatják be Amerikában.
2010. 06. 05. – Szombat – 19.00
COOL-premier!
A bambanő
(Never Been Kissed)
Amerikai vígjáték (1999 - 97')
Korhatár: (AP)
Rendező:
Raja Gosnell
Főszereplők:
Drew Barrymore (Josie Geller)
David Arquette (Rob Geller)
Michael Vartan (Sam Coulson)
Molly Shannon (Anita)
A sorozat készítői rábólintottak az ötletre.
Egy évnyi gondolkodás után a sorozat készítői úgy döntöttek, hogy a nagy népszerűségnek örvendő, brit tinidrámából filmet készítenek. A producerek, a támogatók és a sorozatot gyártó cégek megállapodtak abban, hogy közösen felépítenek egy egészestés filmet a Skinsből.
Az eddigi négy évadból várhatóan jópár karakter visszaköszön majd a filmben, amit a mindenkori rendező, Charles Martin vesz gondozásba. Annyit már tudni lehet, hogy 2011 nyarára szeretnék időzíteni a filmet, melyet Bristolban és a Man szigeten fognak forgatni. A forgatókönyvet az eddig is jól bevált Jack Thorne írja, állítólag már csak pár apró mozzanat hiányzik és kész a sztori.
A bristoli fiatalok züllött milliőjét bemutató BAFTA-díjas sorozat a legutóbbi negyedik évadjában már másfél millió nézőt kötött le, sikert ráadásul nem csak a nézettségben könyvelhettek el, elég komoly ’ugródeszkává’ vállt a Skins a fiatal színészek számára. Többek Nicholas Hoult(Tony) és Dev Patel(Anwar) is sokat köszönhet a brit szériának, Patel például az Oscar-díjat besöprő Gettó Millomosban kapott főszerepet miután a rendező Danny Boyle lánya kiszúrta őt a Skins-ben. Nicholas Hoult sem járt rosszul azzal, hogy elvállalta Tony szerepét a sorozatban, ahonnan az A Single Man vagy éppen a nemrég bemutatott high-tech kivitelezésű eposzban, A titánok harcában játszhatott, Kaya Scodelairoval (Effy)egyetemben.
A Skins készítői úgy gondolják abszolút megérett a sorozat egy mozira, a producer annyit leszögezett, hogy semmiképpen nem szeretnének egy kilencven perces epizódot forgatni, a film ettől különbözni fog.
"Mivel a sorozatnak ennyi rajongója van, akik hatalmas támogatás jelentenek nekünk, úgy érezzük sokkal messzebb mehetünk, ezzel létrehozva egy új Skins élményt" – mondta a sorozatot gyártó cég igazgatója.
A sorozat második generációjából ismert Luke Pasqualino (Fred) egyébként június 12-én érkezik Budapestre, ahol egy dj set erejéig megmutatja, hogyan buliznak a brit fiatalok.
Skins minden szerdán 00:05-től a Cool Tv-n!
Az egész világot megérintette a két éve
bekövetkezett gazdasági válság, akárcsak Simon Bakert. Csakhogy A
mentalista Patrick Jane-jét alakító színésznek nem a pénztárcája lett
könnyebb pár dollárral, a The Hollywood Reporter értesülései szerint
ugyanis egy újonnan készülő, a pénzügyi krízis kaotikus szálait bemutató
filmben láthatjuk nemsokára az ausztrál származású színészt.
A Margin Call című thrillerben azt a feszültséget élhetik át a nézők,
amelyet az utolsó pillanatokban éltek/élhettek át a pénzügyi szektor
dolgozói. A filmben egy befektetési bank alkalmazottjainak munkáját
követhetjük nyomon, Simon Baker pedig egy kegyetlen, nagyhatalmú brókert
alakíthat, aki minden eszközt bevetve irányítja és felügyeli a
beosztottjait, hogy elkerülje az általa irányított részleg teljes
összeomlását. És hogy kik lehetnek ezek az alkalmazottak? Kevin Spacey,
Stanley Tucci, Paul Bettany, Zachary Quinto is nagy eséllyel erősíthetik
a csapatot. Egyes értesülések szerint már jövő héten elkezdhetik a
forgatásokat New Yorkban.
Néhány kritikus szerint bátor dolog Hollywoodtól, hogy éppen ezt a témát
viszik a vászonra, hiszen annak idején is sorra megbuktak az iraki
háborút bemutatni próbáló filmek. A közönség nagy része ugyanis
kikapcsolódni megy a moziba, szeretné levetkőzni a mindennapi
problémákat.
Éppen ezért érdekesnek tartják, hogy most egy "válság filmmel" állnak
elő, amikor a 2008-as események szele még ma is érezhető.
A mentalista szombaton 21:15-től a Cool Tv-n!
A huszonnégy esztendős színésznő és a nála
tizenhárom évvel idősebb Green 2006-ban jött össze, ám az azóta eltelt
időszakban többször szakítottak. 2009 februárjában bejelentették az
eljegyzésüket, de még az év áprilisában összevesztek. 2010 június 1-jén
békültek ki, és alig több mint három héttel később megesküdtek. Megan
Fox annyit mondott a férjéről, hogy „jobban szeretem, mint kapcsolatunk
kezdetén.”A szertartáson csak néhány barát és Green nyolcéves fia volt
jelen. A színész még 2001-ben kezdett járni Vanessa Marcil színésznővel,
akivel együtt játszott a Beverly Hills 90210-ben, közös gyermekük,
Kassius Lijah egy évre rá született.
COOL-premier!
Terminátor – Sarah Connor krónikái
(Terminator: The Sarah Connor Chronicles)
Amerikai akciófilm-sorozat
Korhatár: (15)
Rendező:
Alain Desrochers
Főszereplők:
Lena Headey (Sarah Connor)
Thomas Dekker (John Connor)
Summer Glau (Cameron)
Richard T. Jones (James Ellison)
Brian Austin Green (Derek Reese)
Az ausztrál származású Simon Baker úgy döntött,
már eleget élt az USA-ban ahhoz, hogy hivatalosan is amerikainak
mondhassa magát. A színész ugyanis lassan 13 éve él az Államokban
feleségével Rebecca Riggel és három gyermekükkel.
Baker már jó ideje fontolgatja, hogy felvegye az állampolgárságot, de
korábban az amerikai törvények szigorúbban vették az erre vonatkozó
kérvényeket. De a Barack Obama kormány enyhítéseinek hála, most Baker is
belevág, hogy "honosítsa" magát a kontinensen. A színész egy vele
készült interjúban elárulta, hogy ausztrál állampolgárságáról
természetesen nem kíván lemondani, sőt családjában is tovább viszi a
szigetországból magával "importált" mentalitást.
"Mindkét fiam Amerikában született, szóval ők automatikusan megkapták a
kettős állampolgárságot. Ők egyébként igazi ausztrálok. Amikor csak
tudom, hazaviszem magammal őket, de Los Angelesben amolyan igazi
ausztrál családként élünk – nyilatkozta a színész."
Bakerék olyannyira erősítik az ausztrál szálakat, hogy még gyermekeik
keresztanyjai is a szigetország szülöttei: Nicole Kidman és Naomi Watts.
A mentalista szombaton 21:15-től a Cool Tv-n!
Kathryn Morris egy ideig Angelina Jolie helyére
léphet, persze csak filmbéli szerepe miatt. A Hollywood Reporter
értesülései szerint Morris is szerepelni fog a Moneyball című filmben,
melyben Brad Pitt második feleségét alakítja, aki filmbéli férje mellett
egy szintén nagy baseballrajongót alakít. A hollywoodi sármőr pedig
Billy Beane bőrébe bújik majd, ő az amerikai baseball csapat, az Oakland
Athletics sajátos szemléletű managereként fog mindent bevetni a siker
érdekében.
A filmet a következő napokban kezdik el forgatni, bár az előkészületek
majd egy évig elhúzódtak, számos akadályba ütközött eddig a produkció. A
sztori egyébként Michael Lewis amerikai szerző és újságíró valós
eseményeket feldolgozó könyvén alapszik. A Moneyballban Kathryn Morris
mellett olyan nevek is szerepelnek majd, mint: Jonah Hill, Philip
Seymour Hoffman, Stephen Bishop.



Gaby Espinóval és Miguel Varonival a főszerepben május 5-én, szerdán 16.55-kor kezdődik az amerikai széria első epizódja. A következő részeket hétköznap délutánonként láthatják a nézők.
Két fiatal titkos kapcsolatának gyümölcse egy gyermek, akit az apa, Martin (Miguel Varoni) nem vállal fel, ezért az édesanyja neveli. Angel (Jencarlos Canela) felnőttként rossz társaságba keveredik, és börtönbe kerül. Az ügyvédje, Manuela (Gaby Espino) segítségével kiszabadul, és életre szóló, viharos szerelem alakul ki közöttük.
A negyvenhat éves argentin Miguel Varoni színész-rendező játszott a Becsületes tolvajok című amerikai akciófilmben, amelyben Fernando Colunga és Saúl Lisazo volt a partnere, valamint ő rendezte a COOL TV-n futó Csajok, szilikon, ez lesz a Paradicsom! című sorozatot. Varoni tizenegy éve nős, a felesége Catherine Siachogue színésznő (Második esély). A huszonkét éves kubai származású Jencarlos Canela Miamiban született, és már tíz éve zenél. Először egy zenekarban játszott, majd szólistaként folytatta. Három évvel ezelőtt tűnt fel a Telemundo társaság egyik sorozatában, és rövidesen újra kamera elé áll. A Las cuatro mujeres de Juan című telenovellában ismét Gaby Espinóval forgat. Espinót, aki az Ördögi kör ügyvédnőjét alakítja, számos sorozatban láthatták már a hazai tévénézők: A szerelmesek; Telihold szerelmesei; Luna, az örökösnő és Szégyen nélkül.
Csatlakozz hozzánk a Facebook-on is!