HírTV

Végleg megbukott a mobiltévé

A kezdeti, bizakodó nyilatkozatok ellenére ma már nagyjából minden érintett szereplő számára kezd nyilvánvalóvá válni, hogy a földfelszíni sugárzású mobiltelevíziós platform (DVB-H) bukásra van ítélve. Az Antenna Hungária ha tehetné, minden bizonnyal azonnal leállítaná a sugárzást, a hatóság azonban aligha megy ebbe bele feltételek nélkül.

Mennyibe kerül a nagy felbontású köztévé?

A digitális átállást nem támogatja az állam, sőt, a pályázat kiírásakor a Gyurcsány-kormány bevételeket remélt a frekvencia kiadásából. Ennek ellenére évente milliárdokat visz el a rendszer a közszolgálati televíziókon keresztül. Jelenleg a nézetlen, éppen kiépülő szisztéma háztartásonként 22 ezer forintjába kerül az adófizetőknek, de 2012-től milliárdokat is kereshet az állam. Ha szerencséje lesz.

Évente több milliárd forintba kerül az államnak, hogy sercegés- és vibrálásmentesen, sőt nagy felbontásban sugározza szerteszét a négy közszolgálati televízió műsorát. Az Európai Unió kötelez minket az átállásra, megúszni nem lehet, de a digitális átállás eddig szinte senkit nem érdekelt, a dekóderekért nem indult roham, az NHH nyári felmérései alapján a dvb-t adást olyan kevesen nézik, hogy a közvélemény-kutatás ki sem tudja mutatni, mennyien. Talán ennél is jobban jelzi, hogy valamit nagyon elhibáztak az átállás előkészítése során, hogy a csak előfizetéssel fogható Hír Tv és ATV műsorára a dvb-t rendszerben információnk szerint alig több mint egy tucat ember fizetett elő az egész országban.

MinDig TV - 2009. decemberi akció

Akciós feltételek a „MinDig TV +2 program” akcióhoz

1. Az akció – a készlet erejéig - minden olyan résztvevő számára nyitott, aki az alábbi feltételek szerint vásárol CAS kártyaolvasóval ellátott MinDig TV matricás dekódert Magyarországon.

2. Az akció menete:

A résztvevők a Szervező, az Antenna Digitális Televízió Műsorterjesztő Kft. (továbbiakban: ADTM Kft.) által meghirdetett akcióban az alábbiak szerint vehetnek részt:

Tartalom RSS