Nilesat

Augusztus 4-én indul a Nilesat 201

Az Arianespace idei harmadik küldetésének keretében az Ariane 5 hordozórakétát felkészítették a Nilesat 201 és a RASCOM-QAF1R műholdak fedélzeten való elhelyezésére.

Az indítási ablak CEST szerint augusztus 4. 22:45 és augusztus 5. 01:34 közötti.

Augusztus 3-án indul a Nilesat 201

Egy AN-124 teherszállító repülőgép fedélzetén megérkezett Francia Guayana-ba a Nilesat 201 és a RASCOM-QAF1R műhold. Az idei év harmadik Ariane 5 küldetése során, augusztus 3-án startolnak. Mindkét műholdat a Thales Alenia Space építette.

A Nilesat 201 az észak-afrikai és a közel-keleti régiókat szolgálja majd. Spacebus 4000B2 platformra épült, 24 ku és 4 Ka sávos transzponderrel rendelkezik. Indítási súlya 3200 Kg, célpozíciója a nyugati 7 fok, tervezett élettartama 15 év.

Július végén indulhat a Nilesat 201

Befejeződött az idei év harmadik Ariane 5 hordozórakétájának összeszerelése, mely az előzetes tervek alapján július végén startol majd(bár ez módosulhat, hiszen a második küldetést is már többször halasztották). A hordozórakétát ezt követően a végső összeszerelési üzemegységbe szállítják.

2010 közepén érkezik a Nilesat 201

2010 közepén indul az új telekommunikációs műhold, a Nilesat 201. A hordozórakéta még nincs eldöntve, vagy Ariane vagy Sojuz. Célpozíciójában a Nilesat 101-et váltja majd.

Az új egyiptomi műhold, a Nilesat 201, telekommunikációs és DTH szolgáltatásokat nyújt majd Észak Afrika, a Közel Kelet és a Perzsa Öböl térségében. A műholdat a Thales Alenia Space építi, Spacebus 4000B2 platformra.

24 Ku és 3 Ka sávos transzponderével a nyugati 7 fokon szolgál majd, tervezett élettartama 15 év.

A Nilesat jelenleg 2 műholdat üzemeltet a pozícióban(Nilesat 101, Nilesat 102). A közeli, nyugati 7.2 fokos pozícóban parkol az Eutelsat műholdja, az Atlantic Bird 4A, melynek kapacitását az egyiptomi cég bérli.

Tartalom RSS