Ugrás a tartalomra
SportTV logo

A Sport TV közvetíti Michelisz Norberték versenyeit

A Sport TV megszerezte a Kumho FIA TCR WORLD TOUR exkluzív közvetítési jogait Magyarországon. Nincs ennél a sorozatnál magyar szempontból fontosabb az autósportban, hiszen Michelisz Norbert a 2023-as bajnok, így a sorozat címvédője. Az idény április 20-án indul, és november közepéig tart.

 

A Sport TV-t üzemeltető AMC Networks International – Central and Northern Europe (AMCNI - CNE) és a Kumho FIA TCR WORLD TOUR-t promótáló WSC Group közötti megállapodás értelmében a Sport TV-n követhetjük majd a túraautózás csúcssorozatát. Több szempontból is kiemelkedően fontos ez a jogszerzés az autósportok magyar szerelmeseinek. Egyrészt azért, mert a megállapodás értelmében hazánkban kizárólag a Sport TV-n követhető a 14 Kumho FIA TCR WORLD TOUR-futam. A széria nevéből pedig már kiderül, hogy ettől az évtől az FIA (Nemzetközi Autósport Szövetség) égisze alatt kerül lebonyolításra, ezáltal a versenyek és a győzelmek rangja is tovább emelkedik. Másrészt - és egyértelműen ez a fontosabb a nézőknek – két magyar induló is lesz biztosan a mezőnyben.

 

Az alig 20 éves Losonczy Levente ilyen fiatalon bekerült a Honda versenyzőfejlesztő programjába, és az ALM Motorsport színeiben a Kumho FIA TCR WORLD TOUR versenyein is rajthoz állhat. A bajnokot, Michelisz Norbertet nem kell bemutatni senkinek Magyarországon, ő a legismertebb és nemzetközi szinten legeredményesebb magyar autóversenyző, aki 2019 után 2023-ban is a túraautózás csúcsára jutott. A címvédő négy futamot nyert az előző év folyamán a Hyundai Elantrával, összesen 440 pontot gyűjtött, és 10 egységgel előzte meg a francia Yann Ehrlachert. Immár 2018 óta tagja a gyári Hyundai csapat kötelékének, így ez már a hetedik szezonja lesz a gárdával. Kétszeres világbajnok (2019, 2023), egyszeres ezüstérmes (2017), és 2010 óta összesen 20 futamgyőzelme és 66 dobogós helyezése van már a túraautózás éppen aktuális csúcsversenyeiről (előbb WTCC, majd WTCR, most pedig Kumho FIA TCR WORLD TOUR).

 

A 2024-es szezon április 20-án Olaszországban kezdődik el a Róma közelében található Vallelunga versenypályán, és novemberben Makaóban ér majd véget úgy, hogy Európában, Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában, illetve Ázsiában is rendeznek versenyeket. Hét versenyhétvége és 14 futam vár ránk.

 

„Michelisz Norbert a magyar sport állócsillaga. Az egész világon nagyon kevesen vannak azok, akik legalább kétszer világbajnokok lettek (vagy ha hivatalosan ezt kell mondani, akkor azt, hogy felértek a csúcsra) az autósport bármely szakágában. Norbi közéjük tartozik, így természetesen nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mi közvetíthetjük a címvédő pilóta versenyeit. Ráadásul nem ő az egyetlen magyar induló és természetesen Losonczy Levente minél jobb szerepléséért is szurkolunk” – nyilatkozta Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője a jogszerzéssel kapcsolatban.

 

Michelisz Norbert így vélekedik a megállapodásról: „Nagyon boldog vagyok, hogy a Sport TV megszerezte a Kumho FIA TCR WORLD TOUR futamok közvetítési jogait, és képernyőre tűzi a versenyeket, hogy így a szélesebb közönség is követhesse majd az eseményeket.  Örömmel tölt el, hogy van igény a túraautózás közvetítéseire, és hogy az emberek kíváncsiak rá. Bevallom, sok magyar szurkoló kérdezte tőlem, miért nem láthatták a tavalyi évad versenyeit hazai csatornákon, nekik is minden bizonnyal jó hír az, hogy most már nem maradnak le semmiről. Az biztos, hogy a pályán én mindent megteszek, és remélem, az eredményeim majd magukért beszélnek. A célom természetesen a harmadik világbajnoki cím.”

 

A Kumho FIA TCR WORLD TOUR 2024-es menetrendje:

  • Április 19-21. Vallelunga, Olaszország
  • Május 3-4., Marrákes, Marokkó
  • Június 7-9., Lexington, Egyesült Államok
  • Július 19-21., Sao Paulo, Brazília
  • Augusztus 2-4., El Pinar, Uruguay
  • Október 18-20., Hunan, Kína
  • November 14-17., Makaó

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott