Friss hírek
A T-Home-nál kopogtat először a Mikulás, puttonyában gyerekcsatornákkal.
Az IKO Kábeltévé elindította legújabb – zenekedvelőknek szóló – tematikus csatornáját, a Muzsika TV-ét. Jelenleg műholdon is elérhető, kódolatlanul.
Ukrajnában tavaly októberben indult az MPEG-4 DTT szolgáltatás, de még mindössze csak 30-40000 háztartásba jut el.
A román telefontársaság, a Romtelecom, az idei év első kilenc hónapjában 130 millió eurot ruházott be, melynek közel negyedét az ügyfeleknél kihelyezésre kerülő DTH vételi eszközökre fordította.
A Thales Alenia által az Indosat számára épített műholdat kimentették a használhatatlan pályáról.
A Duna Televízió is kiírta a műholdas továbbításra vonatkozó tendert, annak ellenére, hogy az MTV jelezte, az általa bérelt transzponderen van hely a kisebbik közszolgálati tévének is. A Duna inkább félmilliárdot költ, nehogy véletlenül összeolvadjon az MTV-vel. A két közszolgálati televízió csatája legalább félmilliárdba kerül évente.
Az Intelsat-14 még mindig a kilövőállomáson van, szombaton kellett volna indulnia.
Az ázsiai telekommunikációs műhold, az AsiaSat 2, nyugat felé tart. A jövő év januárjától új helyen, a keleti 17 fokon teljesít majd szolgálatot. Amint eléri új pozícióját, melynek frekvenciahasználati jogát a napokban szerezte meg az izraeli Spacecom, új néven, Amos 5i, áll szolgálatba.
Az Eutelsat megállapodott az ABS(Asia Broadcast Satellite) céggel az Eurobird 4 műhold keleti 75 fokra irányításáról.
A Telenor DTH platformja, a Canal Digital, műholdas előfizetőinek VoD (Video on Demand) szolgáltatást indít jövő áprilisban. Az új szolgáltatás igénybevételéhez új Set Top Box-ok is szükségesek, az ezek beszerzésére kiírt tender már folyamatban van.